Ez volt a nagy leleplezés: Dobrevék saját aljas bűneikkel vádolták meg a köztársasági elnököt
Ez volt a nagy leleplezés: Dobrevék saját aljas bűneikkel vádolták meg a köztársasági elnököt

A kommunista akkor is hazudik, ha kérdést tesz fel, ezt eddig is tudtuk.

Az is világos volt, hogy ha elkövetnek valami bűnt, gondolkodás nélkül másokat vádolnak meg vele.

Dobrev Klára mégis, különösen arcátlan módon támadta meg a köztársasági elnököt, nagy leleplezést ígérve, ám végül a szócséplés alatt a Dobrev-Gyurcsány-klán régi bűnei sejlettek fel a hallgatóság számára.

Dobrev földmutyiról, a magyar termőföld kiárusításáról, zsebszerződésekről és a bűnök elévülhetetlenségéről beszélt, ezekről pedig ő és a férje különösen részletes előadást tudna tartani.

A kilencvenes és 2000-es években ugyanis a Horn-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt valóban fillérekért kerültek magyar földek külföldi kézbe, a Gyurcsány család pedig néhány tízmillió forintért 100 milliárdos vagyonhoz jutott a rablógazdálkodás és a privatizációnak nevezett kommunista vagyonátmentés során.

Gyurcsáyék 2006-ban csak a bűncselekmény elévülése miatt úszták meg a magán- és közokirat-hamisítás és az adócsalás miatti büntetést.

Ezek az emberek pedig most kiállnak a magyarok elé és becsületről, tisztességről zümmögnek és harsognak, miközben azt hiszik, már mindenki elfelejtette gyalázatos bűneiket.

Másokat fenyegetnek és saját szennyes múltjukat kenik ellenfeleikre, van képük igazságról beszélni.

A Karanténvlog most is lerántja a leplet a Dobrev-Gyurcsány hazugsággyár aljas próbálkozásairól, nézzétek most is bennünket!